HAJÓ – Másképp nem megy
Szeptember vége lehetett, amikor Nosferato barátommal éjszakába nyúlóan beszélgettük arról, hogy mit is lehetne csinálni a b-oldal feltuningolására. Elég hamar kitaláltuk ezt a saját klipgyártós őrületet (b-oldal.tv, ha valakinek nem esne le). Az tök jó, mondta, mert én is csinálgatok zenéket, úgyhogy akkor majd nekem is összerittyentünk egyet. Nosferato zenei megnyilvánulása nem ért meglepetésként, 15 éve ismerem. Akkoriban Horváth Oszkárként (ahogy anyakönyvezték), később Nosferatóként, Camilóként, majd most újabban HAJÓ zenekar művésznéven alkot, többnyire elektronikus opusokat.
Ahogy a számítógépes zeneszerzés fejlődött, úgy tartotta ő is az iramot a kor elvárásaival. Ha most megnézhetném, milyen szoftverekkel dolgozott 1993-ban, biztos dőlnék a röhögéstől….
Szóval hölgyeim és uraim, ki kell mondjam, Nosferato (azaz a HAJÓ zenekar) személyében egy valódi modern zeneszerzőt tisztelhetünk. Nem azért mondom, mert ő itt a góré a blogban, hanem tényleg.
Amikor elkezdtük válogatni a temérdek saját zenéje közül azt, amelyik a leginkább klipre kívánkozik megütötte a fülemet ez a dal. A címe “Másképp nem megy”. Stílusilag nem is tudnám behatárolni, elsőre az jutna eszembe, hogy elektronik-melankolik. Nem egy tipikus elektronikus zene, de mégis az. Érdekes hangzással bír, a refrént pedig – az amúgy instrumentális számban – maga, a nemrég megboldgult Szakácsi Sándor szavalja, akivel kapcsolatban egy ideig hittünk benne, hogy tovább hallhatjuk a hangját.
Nosferato teljesen rá volt kattanva a tilt-shift technikára. Ez egy olyan filmes ábrázolás, ahol felülnézetből látszanak, többnyire járművek. Ezek felgyorsítva és speciálisan defókuszálva makett hatást keltenek. Ezt előszeretettel alkalmaztuk a klipben, mivel ő volt a megrendelő… és hát nekem is tetszett. De azért azt ajánlottam neki, hogy csajok is legyenek benne. Olyanok, akik szépek…
Így lett ez a kis klip, Nosferato első klipje (hurrá, hurrá), amit alább megtekinthettek. És az előadó neve mégegyszer: HAJÓ zenekar (ha jó, ha nem jó!)
Ha nem megy a HD minőség a gépeden, kapcsold ki! További videók a b-oldal.tv Vimeo csatornáján »

január 13th, 2010 at 16:18
Remek kis nóta, a klip is illik hozzá. Bravó! :)
január 17th, 2010 at 18:34
Bravóóóóó!
Baromi jó ez a zene!! Megnyugtató szívnek és léleknek, ugyanakkor modern. Gratulálok!!
Piri